A betonfarm posztok anyukája következik, mindjárt két részben. Ablakfarm, azaz hogyan szüretelj saját termésű epret januárban a konyhában? Az első részben bemutatom az ablakfarm koncepciót és ötletet, a második részben pedig lépésről lépésre végigmegyünk az elkészítés folyamatán, és nézünk bele növényeket.
Tehát, az ablakfarm. Néhány lelkes amerikai elhatározta, hogy farmot fog építeni a new-yorki ablakokba. A lelkesedésből terv lett, abból közösségi projekt, ami jelenleg világszerte sok ezer lelkes ablakfarmert fog össze. A koncepció lényege, hogy mindenki készítse el a saját ablakfarmját (lehetőleg újrafelhasznált hulladékból), termeljen benne mindenféle jót, majd ossza meg a közösséggel. A tömegek lelkesedésének köszönhetően az eszköz folyamatosan fejlődik, számtalan mutációja létezik, a terveket, tapasztalatokat a közösség megosztja egymással.